
Párbeszéd száz év múlva, lábjegyzettel
Az egyik így szól:
“Milyen szép lehetett
amikor még pestisben és vörhenyben
tüdővészben
vérbajban és rákban
elzsírosodott szívizmokban és szélütésben
döglöttünk mint az állatok! “
A másik azt kérdezi:
“Mondd,
mi az hogy
“állatok”?”
Lábjegyzet: Az állatok mondabeli mesealakok voltak, hasonlók a törpékhez, pókokhoz, emberevőkhöz, fasunistákhoz, könnyezetvedelőkhöz. Az un. “Leírások” szerint az “állatok” olyan célszerűtlenek, hogy a mesterséges intelligencia soha nem engedte volna azok gyártását. Ezen “élőlények” csupa mesevilágbeli mivolta abból következik, hogy néhánynak több élete (!) is volt, pl. a hírhedt “macska” (lásd ott), aminek kilenc élete volt.